Skip to main content
European Commission logo

Eurydice

EACEA National Policies Platform:Eurydice
Magyarország: Tanítás és tanulás a középiskolai oktatásban (gimnázium és szakgimnázium)

Hungary

6.Magyarország: Középfokú és posztszekunder oktatás

6.2Magyarország: Tanítás és tanulás a középiskolai oktatásban (gimnázium és szakgimnázium)

Last update: 31 March 2021

Tanterv, tantárgyak, óraszámok

Magyarországon 2000-től az iskolai tanítás-tanulás tartalmát törvényben előírt módon háromszintű tantervi szabályozás határozza meg.

A szabályozás központi, egyben legfelső szintjét a kormány által 2012-ben kiadott, többször módosított Nemzeti alaptanterv (Nat) alkotja.  (110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról). A Nemzeti alaptanterv a köznevelés minden intézményére és szereplőjére nézve kötelező stratégiai dokumentum. Az a szemléleti-elvi-filozófiai alap, amely a tankötelezettség teljes tartamára, sőt, a tankötelezettségi korhatár 2011-ben elfogadott csökkentése óta azon túl is meghatározza a közvetítendő műveltség fő területeit, a közoktatás tartalmi szakaszolását és az egyes tartalmi szakaszokban érvényesülő fejlesztési feladatokat.

A tartalmi szabályozás rendszerének második szintje tantervi és módszertani támogatást egyaránt nyújt. A rendszer középső szintjét a Nemzeti alaptanterv-re épülő, az oktatásért felelős miniszter (Emberi Erőforrások Minisztériuma) által kiadott, választható kerettantervi ajánlások alkotják (kerettantervek). A négy, hat és nyolc évfolyamos gimnáziumoknak külön kerettantervek készültek. Ezek rendre az 5–12. évfolyam, a 7–12. évfolyam, illetve a 9–12. évfolyam tartalmi szabályozási kereteit rögzítik.

A szabályozás helyi, harmadik szintjét az iskolák pedagógiai programja és az ennek részét képező helyi tanterv és nevelési-oktatási program alkotja (szabályozását lásd: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről). A helyi tantervet az iskolák pedagógusai önállóan készítik el. Az iskolai szintű tartalmi szabályozó dokumentumokat a nevelőtestületek fogadják el, majd  az iskolafenntartók hagyják jóvá azokat.

A gimnáziumok helyi tanterveiben elkerülhetetlen az érettségi vizsga és – valamennyi iskolatípus esetében – az országos kompetenciamérés követelményrendszerének figyelembevétele is. A valóságban mind az érettségi, mind az országos kompetenciamérés erős tartalmi szabályozóként működik.

Nemzeti alaptanterv (NAT)

A Nemzeti alaptanterv „a magyar nemzeti köznevelés és közoktatás szabályozásának alapdokumentuma” (Nemzeti alaptanterv), alap a keret- és helyi tantervek, tantárgyi programok, vizsgakövetelmények, tankönyvek és más taneszközök készítéséhez. Az alaptanterv a közös nemzeti értékeket közvetíti és szolgálja, és ezzel hozzájárul a nemzeti hagyományok ápolásához, valamint a nemzeti azonosságtudat fejlesztéséhez. A nemzeti köznevelési törvény (2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről) adta előírás szerint ötévente sor kerül az alaptanterv felülvizsgálatára. 

A nevelés-oktatás tartalmi egységét és az iskolák közötti átjárhatóságot a Nemzeti alaptanterv biztosítja a közoktatás általános műveltséget megalapozó szakaszában, az 1–12. évfolyamon. Az alaptanterv tartalmazza a nemzeti és etnikai kisebbségi, továbbá a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásának alapelveit, illetve az iskoláknak az egészségfejlesztéssel, környezetvédelemmel és fogyasztóvédelemmel összefüggő feladatait.

A dokumentum tartalmi szabályozásban betöltött szerepéből adódóan 18 éves korig szabályozza a nevelés és oktatás tartalmát, függetlenül attól, hogy a 2011-es törvény 16 éves korra csökkentette a kötelező iskoláztatás felső korhatárát. A Nemzeti alaptanterv három pedagógia szakaszra (1–4., 5–8. és 9–12. évfolyam) tagolódik.

A 2012-ben kiadott Nemzeti alaptanterv ajánlása a műveltségi területek óraszámarányaira a 9–10. és a 11–12. évfolyamokon (%). Kifutó rendszerben még alkalmazott óraszámok és arányok.

Műveltségi területek

9–10. évfolyam (%)

11–12. évfolyam* (%)

Magyar nyelv és irodalom

10–15

10

Idegen nyelvek

12–20

13

Matematika

10–15

10

Ember és társadalom

8–15

10

Ember a természetben

15–20

10

Földünk – környezetünk

5–8

0

Művészetek

8–15

6

Informatika

4–8

4

Életvitel és gyakorlati ismeretek

4–8

0

Testnevelés és sport

14–20

15

 *A Nemzeti alaptanterv az utolsó két évfolyamon a képzési programok sokféleségére, illetve a záróvizsgákra való felkészülésre tekintettel csak minimumértékeket ad meg.

 

A Nemzeti Alaptantervet 2020-ban felülvizsgálták. A módosított NAT-ot és az ahhoz tartozó kerettanterveket felmenő rendszerben, a gimnáziumok esetében a 9. évfolyamon (a hat évfolyamos gimnáziumok 7. évfolyamán) vezetik be.

A négy évfolyamos gimnáziumoknak 2020-tól ajánlott órakereteket az alábbi táblázat tartalmazza:

A 912. évfolyamok tantárgyai és heti óraszámai (2020)

 

Heti óraszám/évfolyam

9.

10.

11.

12.

Magyar nyelv és irodalom

3

4

4

4

Matematika

3

3

3

3

Történelem

2

2

3

3

Állampolgári ismeretek

 

1

Természettudomány

 

2

 

Kémia

1

2

 

Fizika

2

3

 

Biológia

3

2

 

Földrajz

2

1

 

Első élő idegen nyelv

3

3

4

4

Második idegen nyelv

3

3

3

3

Művészetek

 

1

 

Ének-zene

1

1

 

Vizuális kultúra

1

1

 

Mozgóképkultúra és médiaismeret

 

1

Digitális kultúra

2

1

2

 

Testnevelés

5

5

5

5

Képességfejlesztés

 

Kötött célú órakeret

 

4

4

Osztályfőnöki

1

1

1

1

Hittan egyházi intézményben

 

 

 

 

Kötelező alapóraszám

32

32

30

29

Szabadon tervezhető óra

2

2

4

5

Összesített óraszám

32

32

32

29

Maximális órakeret

34

34

34

34

Két évfolyamos ciklusokon belül az ajánlásban megfogalmazott óraszámok átcsoportosíthatók a helyi tantervben meghatározott módon, azzal a megkötéssel, hogy az egyes évfolyamok maximális óraszáma nem lehet magasabb az arra meghatározott legmagasabb óraszámnál. A 11. és a 12. évfolyamon mind a kötött célú, mind a szabadon tervezhető órakeret terhére az érettségi tantárgyak közül a tanuló szabadon választhat.

Kerettantervek

A NAT-ban megfogalmazott elvek, célok, fejlesztési feladatok és műveltségi tartalmak érvényesülését a tartalmi szabályozás következő szintjét jelentő, a pedagógiai munka szakaszainak sajátosságaihoz igazodóan készült kerettantervek biztosítják.

Az oktatásért felelős miniszter által 2012-ben, valamint 2020-ban kiadott Nemzeti Alaptantervhez készült kerettantervek és tartalmi szabályozók az Oktatási Hivatal honlapján érhetők el.

A gimnáziumban az általános műveltséget megalapozó, valamint az érettségi vizsgára és a felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, továbbá a munkába állásra felkészítő nevelés-oktatás folyik. A gimnáziumi kerettantervekben meghatározott fejlesztési követelmények, tevékenységek és tartalmak biztosítják az érettségi vizsgára és a munkába állásra, illetve a felsőfokú tanulmányok megkezdésére való felkészítést.

A gimnáziumi kerettanterv éves óraszámai (2012):

 

9. évfolyam

10. évfolyam

11. évfolyam

12. évfolyam

Magyar nyelv és irodalom

144

144

144

128

1. idegen nyelv

108

108

108

96

2. idegen nyelv

108

108

108

96

Matematika

108

108

108

96

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek

72

72

108

96

Etika

 

 

36

 

Biológia – egészségtan

 

72

72

64

Fizika

72

72

72

 

Kémia

72

72

 

 

Földrajz

72

72

 

 

Ének-zene

36

36

 

 

Vizuális kultúra

36

36

 

 

Dráma és tánc vagy Mozgóképkultúra és médiaismeret

36

 

 

 

Művészetek

 

 

72

64

Informatika

36

36

 

 

Életvitel és gyakorlat

 

 

 

32

Testnevelés és sport

180

180

180

160

Osztályfőnöki óra

36

36

36

32

Szabadon tervezhető órakeret

144

144

216

256

Összesen:

1260

1296

1260

1120

 

11–12. évfolyamon a négy művészeti tárgy (ének-zene, vizuális kultúra, dráma és tánc, mozgóképkultúra és médiaismeret) kerettanterveiből szabadon választhatóan tölthető fel a művészetek műveltségi terület órakerete.

Megjegyzés: A 9–11. évfolyamon 36 hét, a 12. évfolyamon 32 hét tanítási idővel számolunk. Így pl. a matematika tantárgy heti 3 óra valamennyi évfolyamon, az éves óraszám 36 x 3 = 108, illetve 32 x 3 = 96.

A 2020-ban módosított NAT-hoz illeszkedő tantárgyi kerettantervek a 2020/2021-es tanévben, a 9. évfolyamtól, felmenő rendszerben lépnek hatályba.

Helyi tanterv

Az oktatási intézményekben a szakmai munka az intézmény által kidolgozott, a fenntartó által jóváhagyott pedagógiai program szerint folyik, melyet nyilvánosságra kell hozni. A pedagógiai program része a személyiség- és közösségfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat tartalmazó nevelési program és a tartalmi szabályozás iskolai szintjét képező helyi tanterv, amely a háromszintű tartalomszabályozás alsó eleme.

A helyi tantervnek mindig kerettanterven kell alapulnia. Az iskolák helyi tantervei jellemző módon úgy alakulnak ki, hogy az egyes nevelőtestületek a helyi sajátosságoknak megfelelően választanak az oktatásért felelős miniszter által jóváhagyott kerettantervek közül, és azt a megadott keretek között saját viszonyaikra adaptálják. A legtöbb intézmény a minisztérium háttérintézete által kidolgozott kerettantervet választja. A helyi tanterv szabályozza az iskola magasabb évfolyamaiba lépés követelményeit vagy a tanulók értékelésének és minősítésének formáit is.

A gimnáziumoknak a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek kiadását követően – jogszabályban előírt határidőre – adaptálniuk kell helyi tantervüket a megváltozott magasabb szintű szabályozáshoz. Az iskolák a szabadon tervezhető, illetve a nem kötelező órák időkeretének terhére a kötelező tantárgyakat nagyobb óraszámban taníthatják és/vagy teljesen új tantárgyakat is bevezethetnek, de nem léphetik túl a rendeletben rögzített heti óraszámot. A középfokú iskolák a tanulók érdeklődése és igénye szerint választható tanórai foglalkozásokat is szerveznek felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, konzultáció, valamint speciális, illetve kiegészítő ismeretek átadása céljából. Ennek kínálatát a helyi tantervben jelenítik meg.

A gimnáziumok utolsó két évfolyamán (a 11–12. évfolyamon) a diákok rendszerint azokból a tárgyakból választanak pluszórákat maguknak, amelyekből érettségi vizsgát fognak tenni, és/vagy amelyek kapcsolódnak továbbtanulási terveikhez.

Az iskolák 2020. augusztus 31-ig átdolgozták pedagógiai programjukat, hogy az általuk alkalmazott helyi tantervek megfeleljenek a 2020-ban kiadott, módosított NAT alapján készült kerettanterveknek.               

A gimnáziumi évek alatt a tanulónak legalább 50 óra közösségi szolgálatot kell végezniük. A középiskola feladata és az intézmény vezetőjének felelőssége a tanuló választása alapján az iskolai közösségi szolgálat megszervezése, amely egy olyan pedagógiai eszköz, melynek során a másokért, a helyi közösségért folytatott tevékenységet élményszerűen élik meg a tanulók. A közösségi szolgálat pedagógiai folyamatba ágyazódik, amelynek van tanulási célja és módszertana.  

A közösségi szolgálat szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független szociális, környezetvédelmi, illetve a tanuló helyi közösségének javát szolgáló egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása (2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről). A közösségi szolgálat keretei között végezhető egészségügyi, szociális, jótékonysági, oktatási, kulturális, közösségi, környezet-, természet- vagy katasztrófavédelmi tevékenység, továbbá óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel/tanulókkal, valamint idős emberekkel közösen folytatható sport- és szabadidős tevékenység.

Oktatási módszerek és tananyag

A tanítási-tanulási folyamatban alkalmazott módszerek tekintetében az iskolák és a tanárok nagyfokú szabadságot élveznek. Az iskola pedagógiai programja ugyanakkor meghatározza az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelveit, céljait, feladatait, s emellett annak eszközeit és eljárásait.

A tanítás a legtöbb iskolában tantárgyanként szervezett 45 perces tanórák keretében folyik. A tananyag alapvetően tantárgyakba szerveződik. Az oktatási tartalmak integrált vagy kereszttantervi alapon történő strukturálása jellemzően az alternatív pedagógiákat preferáló iskolákban fordul elő.

A kutatási eredmények szerint a pedagógusok módszertani repertoárja átalakulóban van. A frontális oktatási forma még mindig jellemző, azonban manapság már egyre elterjedtebbek a kooperatív technikák vagy a projektmódszer is. A differenciálás és az infokommunikációs technológiák tanórai foglalkozásokon való alkalmazása szintén terjed.

Magyarországon a tanárok hagyományosan kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a tanulóknak  adott házi feladatoknak, valamint a rendszeres ellenőrzésnek. Házi feladatot rendszerint minden nap kapnak a diákok, így a tanóráknak nagyon gyakran része a tanulók feleltetése és/vagy röpdolgozatok íratása, azaz a szóbeli vagy írásbeli számonkérés.

Igen gyakori egyes tanórákon az osztályok csoportbontása általában két, ritkábban három csoportra. Ez leggyakrabban a nyelvórákon fordul elő – itt szinte általánosnak mondható. Gyakori még a csoportbontás testnevelésből, általában a fiúk és lányok elkülönített oktatása folyik.

Terjednek a tananyag reprodukciója helyett a tanulók saját aktivitását növelni kívánó, tevékenykedtető és az alkotást előtérbe helyező módszerek. 

Taneszközök, tankönyvek

A közoktatási intézmények kötelező minimális eszköz- és felszerelésjegyzékét egy 2012-es minisztériumi rendelet tartalmazza (20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról).

Az iskolai oktatásnak Magyarországon továbbra is nélkülözhetetlen eszközei a tankönyvek. Az állami fenntartású iskolákban általában az Oktatási Hivatal által kifejlesztett tankönyvekből oktatnak a pedagógusok. A köznevelésért felelős miniszter évente gondoskodik a közoktatási tankönyvjegyzék kiadásáról.

Magyarországon valamennyi tanuló számára biztosított az ingyenes tankönyv.

A tankönyvek mellett egyre jelentősebb szerepet töltenek be az úgynevezett nem hagyományos tartalomhordozók, különösen a digitális technológia alkalmazására épülők.

A Nemzeti Köznevelési Portálon évfolyamonként és tantárgyanként rendszerezve a hatályos kerettantervekhez találnak a napi tanítási gyakorlatban használható feladatokat, feladatlapokat, módszertani ötleteket a pedagógusok.