Magyarországon az intézményvezetők feladatait, felelősségét és az ezekkel összefüggő elvárásokat jogszabályok határozzák meg. Feladatkörükhöz hozzátartoznak mind szakmai, mind menedzsment jellegű feladatok. A vezetők munkáját – az intézmény nagyságától és működése összetettségétől, ezen belül képzési profiljának szélességétől függően – vezetőhelyettes(ek), a döntésekben részt vevő testületek, vezető beosztású szakember(ek) segíti(k). A jogszabályokban meghatározott és anyagi javadalmazással járó vezetői feladatkörök mellett a magyar köznevelés és felsőoktatás minden szintjén megtalálhatók állandó vagy időszakos vezetői megbízással ellátandó vagy akár nem formalizált vezetői szerepek is, amelyek jelentősen hozzájárulnak az intézményekben folyó munka hatékony és eredményes elvégzéséhez.
Az intézményvezető munkáltatója az intézményfenntartó. Az állam és az önkormányzatok mellett – az intézményalapítás szabadságából adódóan – egyházak és alapítványok is alapíthatnak, fenntarthatnak oktatási intézményt mind a köznevelés, mind a felsőoktatás területén. Az állami és az önkormányzati szektorban dolgozó vezetők közalkalmazottak, jogállásukat törvény szabályozza.
Az állami, önkormányzati intézményekben dolgozó, nem oktató munkatársak (a köznevelésben elnevezésük: a nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítők) jellemzően szintén közalkalmazottak, munkáltatójuk az intézmény vezetője. E feladatköröket és kialakításuk lehetőségét az oktatás valamennyi szintjén jogszabály határozza meg, betöltésük konkrét módjáról az intézményfenntartó jóváhagyásával jellemzően az intézményvezető dönt.
2011-től új szabályozási környezet jött létre, amelynek fő jellemzője az állam központi felelősségének fokozott érvényesítése valamennyi oktatási szinten.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény jelentősen átalakította a köznevelési intézmények fenntartói szerkezetét (74.§ - 76/B.§). A korábban túlnyomó többségében intézményfenntartói szerepet betöltő települési önkormányzatok csak az óvodák esetében maradtak intézményfenntartók. A köznevelés többi intézménytípusára vonatkozóan az új szabályozás jellemzően az államot tette fő intézményfenntartóvá.
Az állami intézményfenntartás szerkezete az elmúlt években több változáson ment keresztül. 2015-ben a szakképzési feladatot ellátó köznevelési intézmények a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter fenntartásába kerültek, és intézményfenntartóként létrejöttek a szakképzési centrumok.
Az állami fenntartású pedagógiai-szakmai szolgáltatást ellátó intézmények (a felsőoktatási intézmények által fenntartott pedagógiai intézetek kivételével) 2015. március 31-én megszűntek. A szolgáltatások ellátásáról az állami köznevelési közfeladat-ellátás keretein belül ezt követően az Oktatási Hivatal és a hivatal korábbi megyei Pedagógiai Intézetek bázisán létrejött területi szervezeti egységei, a Pedagógiai Oktatási Központok gondoskodnak.
A többi köznevelési intézmény tekintetében 2017. január 1-jétől a korábbi állami intézményfenntartóból 60 tankerületi központ alakult, mindegyikük önálló jogi személyiséggel és költségvetéssel rendelkezik. A továbbra is fennmaradó egyházi és magán fenntartók, valamint a nemzetiségi önkormányzatok – mint köznevelési intézményfenntartók – állami közfeladat-ellátásban való részvételét köznevelési szerződés szabályozza.
Az állam az egyházi és magán szektorban az intézményvezetők kinevezésekor és felmentésekor egyetértési jogának gyakorlásával vesz részt, a munkáltatói jogokat a fenntartó gyakorolja.
A felsőoktatási intézmények vezetését illetően korábban is az állami felelősség keretei voltak meghatározóak. A 2012. január 1-jétől hatályos új szabályozás (A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény) változásai az intézményvezetésen belül elsősorban a stratégiai és költségvetési területet érintik, ahol a kormány jogosultságai erősödtek (13/A.§ – 13/D.§).